„Az élet tele van izgalmas dolgokkal és várakozással. Tudd, hogy a lehetetlen lehetségessé válik. Várd, hogy a csodák egymás után megjelenjenek…”
Eileen Caddy


Börönte Márta. Fotó: Mészáros Tibor

Mesterségem címere:
A párbeszéd

Zelina György író és szerkesztő riportja a kuratórium elnökével

Andalúz Kiadó, Mesterségem címere …. – sorozat

 

– Olyan jóság árad Önből. Lehet kisugárzása egy embernek?

– Hiszem, hogy igen. A szív teltségéről szól a száj, és ez jól látszódik az ember arcán, a környezetén. Szeretem megajándékozni magam virággal, megünnepelni egy szép napot. Kedvenc virágom a gyöngyvirág, de hiszem, hogy az Égiek boldogságban találták ki a szívvirágot is. Lukáts Márta Virágok imája című könyvében írja: „Szirmom a Te szeretetedből éled, s vágyam csöpp szikrája lenni nagy szíved melegének. Adni, osztani a szeretetet nekem nagy öröm. Ez is a Te ajándékod. Köszönöm.” Ide kívánkozik még Edward Monet óhaja. A festő, megcsodálva a természetet, így fejezte ki önmagát: „Szeretném lefesteni az összes virágot!” Szeretném én is átadni a szívemben lévő összes szeretetet a Kedves Olvasónak egy-egy szál rózsa formájában. Hiszem, hogy az Univerzum végtelen Szeretetéből együtt meríthetünk az interjú párbeszédében, olvasásában, további szemlélődésében, személyes találkozásokban.

– Szeretetet meríteni az interjú párbeszédében, így fogalmazta meg az előbb. Mit jelent Önnek a párbeszéd?

– A kommunikáció szóról először a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában eltöltött latinórák jutnak az eszembe. A kommunikáció szónak az eredetét nézzük meg együtt, tisztánlátás végett. Egy parányi latinóra… A kifejezés jelentése: közlés, részesítés (communicatio, onis (f) ). Egyoldalú információáramlásról van szó. A kétirányú beszédre a párbeszéd (dialogus-i (m) ) szót használja. A tudatos élethez számomra hozzátartozik a Forrás eredetének ismerete. Kérem a „nyitott szívű” Olvasóimat, el ne higgyék, amit mondok, tapasztalják meg, nyissanak ki egy latin szótárt. A megtapasztalás után pedig kapcsolódjanak bele a szeretet körforgásába és a kétirányú beszélgetésre használják a párbeszéd kifejezést. Sant Darshan Singh egyik verssora is itt él bennem: „A Holdat és csillagokat már meghódítottuk, De ó, jaj, nem jutottunk közelebb szomszédunk szívéhez.” A Holdat már megjárta az ember ,de vajon eljutottunk-e a másik szívéig? Hány kilométert tettünk meg a világűrben? Hány centit a másik szívéig? Az emberi kapcsolatok 98%-ban akkor mennek tönkre, ha nem folyik párbeszéd szívtől szívig. Hány emberi kapcsolatunk ment már tönkre, mert nem jött létre szeretetben való összefonódás, dialógus, empátia hiánya miatt? Tegyük le a könyvet, számoljuk össze! Családban, munkahelyen… A mai nappal lehet újat kezdeni! Ebben segít a Csillaggyertyafény Alapítvány.

– Hogyan született meg a Csillaggyertyafény Alapítvány és mit jelent a neve?

Az alapítvány kiadványai

– Az alapítvány 2007. ádventben született meg Pongor-Juhász Attila üzleti motivációs előadó-tréner szívében, anyagi áldozatvállalás kíséretében. Attila a Pongor Publishing Üzleti Kiadó ügyvezető-tulajdonosa is. Ez év karácsonyán kaptam meg ajándékba Wass Albert Karácsonyi mese című verseit tartalmazó könyvét az Égiek közreműködésével. Itt olvasható: „Csillaggyertyák fénye mellett…” Innen az alapítvány elnevezése. Véletlen egybeesések? A véletlen Isten egyik neve azok számára, akik nem hisznek Benne – mondaná Both Annamária a baráti körömből, ha itt lenne köztünk. A föntről érkező szeretet és a szívtől szívig áradó embertársi szeretet találkozásait mutatja meg a név, ahol csodák születnek meg. Rajzoljuk meg a kezünkkel! Föntről lefelé, balról jobbra… Így születik meg a kereszt. Nekem ezt jelenti az alapítvány neve és öröm számomra, hogy benne van a Fény. A Fény csodálatos szimbólum. Egy történet nyomán megvilágítom: A barlang a föld mélyén csak a sötétséget ismerte. Egyszer kijött a gyönyörű napfényre és nagyon élvezte azt, majd meghívta magához a Napot. A Nap még nem látott sötétséget, így kíváncsi lett és elfogadta a meghívást. Egy napon a Nap elindult és találkozott a föld mélyén a barlanggal, de a sötétséget nem látta. Ahol Fény van, ott nincs sötétség. Hálásak lehetünk, ha elérjük ezt az állapotot. Ezt a hálaadást tanulom, gyakorlom spirituális barátaimmal, Pozsonyi Mónikával, Simon Lászlóval, Takács Ottíliával, Tir Erikával, a Lépésről lépésre haladás művészetében.

– Párbeszéd szívtől szívig – ezt a feliratot látom az egyik alapítványi meghívójukon.
Honnan az elnevezés? 

– A „Párbeszéd szívtől szívig” elnevezést Sant Darshan Singh verséről kapta a program: „Szívtől szívig és lélektől lélekig, ez az igazi összefonódás, Egymás mellett elhaladni, jönni, menni, az még nem a találkozás.” A találkozás is lehet szentség. Ezt éltem át, amikor a szívemnek legkedvesebb bibliai Igéje találkozott a rákosszentmihályi evangélikus templommal, 25 évvel ezelőtt. Az oltáron a 37. zsoltárnál van nyitva a Biblia: „Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit! Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik.” A gyógyító csöndet naponta áldás megtapasztalni. Mit mond az édesanya a rakoncátlankodó, szeretett gyermekének? „Ülj le, és maradj csöndben!” Forgassuk szívünkben ezt az üzenetet!

Tovább >>


 

Copyright © Csillaggyertyafény Alapítvány 2019.